2010. december 25., szombat

Egyiptomi torta





















Ez a  torta még csütörtökön készült kisebbik fiam szülinapjára. Receptjét itt találtam, de a krém mennyiségét kicsit csökkentettem, a tejszínhabos "krémből" pedig többet tettem, így ide azt írom, ahogy én készítettem.

Hozzávalók:
- A lapokhoz:
6 tojás fehérje
6 evőkanál porcukor
3,5 evőkanál finomliszt
12 dkg darált mogyoró (előtte megpirítva).

- A krémhez:
6 tojás sárgája
6 evőkanál porcukor (nekem kicsit soknak bizonyult, legközelebb talán csak 5-öt teszek, bár a többieknek nem tűnt túl édesnek a krém)
3,5 evőkanál finomliszt
1,5 csomag vaníliáscukor
2 dl tej
10 dkg vaj.

- A mogyorós tejszínhaboz:
5 dl tejszín (33 %-os)
3-4 evőkanál porcukor
12 dkg vágott mogyoró.

- A díszítéshez:
4 evőkanál kristálycukor.

A lapokhoz a fehérjéket habbá verjük, fokozatosan adagolva hozzá a porcukrot. Azután óvatosam beleforgatjuk a liszttel elkevert mogyorót. 3 tepsibe sütőpapírt teszünk, 22 cm-es köröket rajzolunk rájuk, mindegyiken elsímítjuk a massza 1/3 részét. 180 fokos előmelegített sütőben kb 15-18 perc alatt megsütjük. Melegen levesszük a papírral együtt a tepsiről (a papírt csak hűlés után húzzuk le a lapokról).

A krémhez a tojássárgákat, kétféle cukrot, lisztet és a tejet elkeverjük, majd lassú tűzön folyamatosa keverve sűrűre főzzük, kihűtjük, és habosra keverjük a vajjal.

A díszítéshez való kristálycukrot aranysárgára pirítjuk és sütőpapíron vékony rétegben elsímítjuk. Hagyjuk teljesen kihűlni, azután darabokra tördeljük és nyújtófával még kisebb darabokra hengereljük.

A tejszínt a porcukorral habbá verjük (esetleg lehet habfixálót is adni hozzá, én most nem tettem bele, mert nem volt itthon), és beleforgatjuk a vágott (előtte megpirított) mogyorót.

Összeállítás:
Az egyik lapot megkenjük 1 réteg tojásos krémmel, erre jön egy réteg mogyorós tejszínhab, újabb lap, megint egy réteg tojásos krém, tejszínhab, befedjük a harmadik lappal, azt is és a torta oldalát is megkenjük tojásos krémmel és végül még az egész tortát bekenjük a mogyorós tejszínhabbal is. Tetejére rászórjuk a darabos pirított cukrot.
Hűtöbe tesszük legalább egy éjszakára.

2 megjegyzés:

  1. Jó napot kívánok! Szeretnék gratulálni onnek,mert a torta isteni!!!/ Ezt le kell írnom: A barátnom, /konyha fonokno az óvodában /már tobb alkalommal sutotte meg nekunk az osszejoveteleknél.Nagyon nagyon dicsértuk és két
    évvel ezelott karácsonyra, ajándék osztáskor,mindenkinek szépen begongyolítve,szalaggal át kotve adta oda mindenkinek ezt a mennyei receptet.Nagyon megorultunk neki. Most pedig rá találtam itt,ahogy bongéztem a receptek kozott.Nagyon szépen koszonjuk,maradok szivélyes udvozlettel,tisztelettel Radó Silvia. :-) :-) :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Óóóó...., nagyon szépen köszönöm. Örülök, hogy tetszik a recept. Szép napot!

      Törlés