2013. június 7., péntek

Meggyes pite 2.















 Az eredeti recept innen. Picit változtattam rajta csak: kevesebb volt nálam a meggy és a meggy alá kevés piskótamorzsát is tettem. A tésztáját pedig porcukorral készítettem. Ide úgy írom, ahogy én csináltam.

Hozzávalók:

- A tésztához:
40 dkg liszt
1 csomag sütőpor
12 dkg porcukor
csipetnyi só
25 dkg vaj
2 evőkanál tejföl
1 tojás sárgája
1/2 citrom leve és reszelt héja.

- Töltelék:
kb. 1,3 kg magozott meggy(most fagyasztott volt)
3-5 evőkanál barna cukor
1/2 teáskanál fahéj
3 evőkanál búzadara.

+ kb. 1 maréknyi piskótamorzsa 1-2 evőkanál búzadarával összekeverve.

+ 1 tojás sárgája pici tejjel keverve a lekenéshez.

A tészta hozzávalóiból összegyúrjuk a tésztát, fóliába csomagolva hűtőben pihentejük 1-2 órát.
Utána kétfelé osztjuk. Az egyik felét tepsi méretűre nyújtjuk, sütőpapíros tepsibe terítjük, rászórjuk a piskótamorzsás-búzadarás keveréket, majd a meggyet. A barna cukrot, fahéjat és a 3 evőkanál búzadarát összekeverjük és rászórjuk a meggyre. A tészta másik felét is tepsi méretűre nyújtjuk és befedjük vele a meggyet. Villával megszurkáljuk és kevés tejjel elkevert tojássárgájával lekenjük. 190 fokos előmelegített sütőben megsütjük (nálam kb. 40 perc volt).









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése