2013. november 11., hétfő

Aszalt szilvával és aszalt sárgabarackkal töltött sertéskaraj




















Hozzávalók:
kb. 1 kg csont nélküli sertéskaraj
bacon szalonna
aszalt sárgabarack és aszalt szilva
kisebb hagyma
sertéssült fűszerkeverék
tejszín
kevés vaj.

A karajt középen hosszú keskeny késsel felszúrtam. Felváltva aszalt barackot és szilvát raktam a kapott lyukba. A húst kívülről jól bedörzsöltem sertéssült fűszerkeverékkel, majd beborítottam baconszalonna szeletekkel. Egy jénai tálban letakarva egy éjszakára hűtőbe tettem, hogy a fűszer jól átjárja. Másnap egy kevés vizet öntöttem alája, egy kisebb hagymát cikkekre vágva mellédobtam és először letakarva, majd kb 1,5 óra múlva  a jénai tetejét levettem, egy kis darabka vajat tettem a hús tetejére, és a szafttal gyakran meglocsolva szép pirosra sütöttem.
A hús kisült levét a benne lévő hagymával együtt egy kis lábasba öntöttem, apróra vágot pár db aszalt barackot és szlivát adtam hozzá, puhára főztem, kevés erős pistával és pici őrölt borssal ízesítettem, botmixerrel pürésítettem, egy kevés tejszínnel felöntöttem, összemelegítettem, végül még egy kis darabka vaj került bele.
Sült krumplival ettük.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése