2014. augusztus 9., szombat

Sütés nélküli túrótorta 3.


















Hozzávalók:  (Ø 27 cm-es tortaformához)
- A piskótaréteghez:
30 dkg babapiskóta
15 dkg  olvasztott vaj.

- A túrós réteghez:
50 dkg túró (Lidl-s vödrös)
20 dkg tejföl
2,5 dl tejszín
8 evőkanál porcukor (ízlés szerint)
fél citrom leve és reszelt héja
2 tasak  Dr. Oetker expressz zselatinfix (Želatinový stužovač za studena)
kb. 5 marék (fagyasztott) málna vagy más bogyós gyümölcs.

-  A díszítéshez:
2 db babapiskóta
kevés étcsoki.

A babapiskótát késes aprítóval összeaprítottam, összegyúrtam az olvasztott vajjal. Vajjal vékonyan kikent tortaforma aljába nyomkodtam. Hűtőbe tettem.
A túrót kikevertem a tejföllel, hozzáadtam a citrom levét és héját, 7 evőkanál porcukrot. A maradék 1 evőkanál porcukorral habbá vertem a tejszínt, majd óvatosan baleforgattam a túrós masszába. A 2 tasak zselatinfixet a csomagolásán levő utasítás szerint 2 dl langyos vízben jól elkevertem, azt is hozzákevertem a túrós masszához. Ekkor adtam hozzá a fagyasztott málnát is. Az egészet a piskótás rétegre kentem. 2 db babapiskótát kézzel durván rámorzsoltam és késsel kevés étcsokit kapartam rá. Egy éjszakát hűtőben  hagytam pihenni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése