2016. február 22., hétfő

Gombával töltött sertéskarajrolád gnocchival



















Hasonló képpen készült már nálam setéskaraj, itt, most kicsi változtatással megint hasonló  ebédünk volt.

Hozzávalók:
csont nélküli sertéskaraj (kb. 1,2 kg)
20 dkg bacoszalonna
30-35 dkg csiperkegomba
1 közepes hagyma
1 csapott evőkanál zsemlemorzsa
só, bors, őrölt kömény
vágott petrezselyemzöld

1 doboz hámozott paradicsomkonzerv (40 dkg-os)
2 evőkanál sűrített paradicsom
1 nagyobb sárgarépa
1 hagyma
2 duci gerezd fokhagyma
1 babérlevél,
bazsalikom (friss vagyszárított)
kevés cukor (kb 1 csapott teáskanál, vagy ízlés szerint)

1 kg gnocchi (félkész áru).

A karajt kb 1 cm vastag "lappá" vágtam (azután ketté vágtam, mert túl nagy lett a "lap"). Kiklopfoltam, megsóztam, és kiraktam baconszalonnacsíkokkal. Erre a szalonnarétegre jön majd a gombatöltelék.
A töltelékhez a  hagymát olajon üvegesre pároltam, hozzáadtam a felszeletelt csiperkegombát. Mikor már a vizet elfőtte, sóztam, megszórtam kevés őrölt köménnyel, pici őrölt borssal, egy csapott evőkanál zsemlemorzsát szórtam rá, majd apróra vágott petrezselyemzöldet. Ezt a masszát elosztottam a két darab előészített húslapra,majd feltekertem. Konyhai spárgával megkötöztem. Kevés felhevített olajon minden oldalukról megpirítottam,majd egy fedeles tepsibe raktam. A zután már az itt leírt módon folytattam tovább.











Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése