2016. június 8., szerda

Alacsony hőfokon sült ragú marhahús és vadhús keverékéből





















A recept ötlete innen. Ez most egy nagy adag.

Hozzávalók:
kb. 1,2 - 1,3 kg marhahús
60 dkg vadhús
3 közepes hagyma
3 sárgarépa
2 petrezselyemgyökér
4-5 gerezd fokhagyma
2 doboz paradicsomkonzerv (vagdalt)
1 konzerv paradicsomsűrítmény (140 g)
gulyáskrém ízlés szerint
só, bors
őrölt kömény
babérlevél
szárított csili (2-3 kicsi)
kevés füstölt szalonna
simaliszt

A szalonnát kis kockákra vágtam.
A petrezselymet ésa sárgarépát felkarikáztam.
A hagymát kissé nagyobb kockákra, a fokhagymát apróra vágtam.
A megmosott húst nagyobb kockákra felvágtam, majd papírtörlővel felitattam róla a vizet. Megszórtam 2-3 evőkanál simaliszttel,és jól összeráztam.
A szalonnát egy serpenyőben kissé megpirítottam, majd hozzáadtam a hagymát, fokhagymát, sárgarépát, petrezselymet, és ezeket is megpirítottam (só nélkül).  Utána egy mélyebb, tepsibe öntöttem, amibe majd a hús is belefér.
A serpenyőbe öntöttem pici olajat még, majd a húst (a felesleges lisztet leszórtam róluk) hirtelen megpirítottam, míg szép barna kérget kapott. Ekkor megsóztam, borsoztam, majd a hagymás alaphoz tettem a tepsibe.
A serpenyőbe ekkor beleöntöttem a paradicsomkonzerveket, a paradicsomsűrítményt, sóztam, megszórtam kevés őrölt köménnyel, ízlés szerint adtam hozzá gulyáskrémet, csilit morzsoltam bele, 2-3 babérlevelet adtam hozzá,felöntöttem kb. 3-4 deci vízzel, felforraltam, és ezt is a tepsibe öntöttem, összekevertem, és előmelegített sütőben 140-150 fokon lassan sütöttem fedő nélkül, kb 4-5 órát. Fél óránként megkevertem, hogy a tetején kikukucskáló húsok ne száradjanak ki.
Gnocchival tálaltam, amit az utasításszernit kifőztem, és egy serpenyőben olvasztott vajon kicsit átforgattam, megszórtam petrezselyemzölddel.








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése