2016. július 11., hétfő

Sárgabarackos chutney (csatni)




























A recept innen. (Minimális változtatásokkal nálam a fűszerezésnél, illetve kicsit több volt a barack is.)

Hozzávalók:
90 dkg sárgabarack (tisztán mérve)
2 közepes hagyma (kb. 20 dkg)
2 teáskanál olaj (citromos repceolajat használtam)
fél evőkanál mustármag (mozsárban én kicsit összetöröm)
1 dkg friss, reszelt gyömbér
1/4 teáskanál fahéj
1/2 teáskanál só
1/2 mokkáskanál Garam masala fűszerkeverék (én tettem bele, de elhagyható)
 kevés frissen őrölt szinesbors
1 pohár barnacukor (240 ml, helyettesíthető kristálycukorral)
1/2 pohár almaecet  (120 ml)
ízlés szerint szárított csili


A hagymát kockákra vágtam.
A barackot megmostam, kimagoztam, kockákra vágtam. (A receptben szerepelt,hogy meg kell hámozni- forró vízbe mártani pár percre, majd rögtön jéghideg vízbe, és lehúzni a héját - én nem hámoztam meg.)
A hagymát a felmelegített olajon kissé pároltam (kb.2-3 perc),utána hozzáadtam a barackot, fűszereket, ectet, cukrot, felforraltam, kisebbre vettem a lángot és a forrástól számítva kb. 35-45 percet főztem, néha megkeverve, nehogy leégjen. (A csilit ízlés szerint adtam hozzá.) Forrón kis üvegecskékbe töltöttem (kb. 8 db 120 ml-es üvegecskével lett). A lezárt üvegeket 10 percre fejre állítottam.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése