2016. augusztus 27., szombat

Banános pohárdesszert
























Hozzávalók: (kb. 10 - 12 pohárhoz)
25 dkg mascarpone
1 doboz  tejföl (20 dkg)
2,5 dl tejszín
4 db banán (2 villával összzenyomva a krémbe, 2 karikákra vágva a rétegek közé)
ízlés szerint porcukor (én 8 teáskanállal tettem)
5 db bocicukor
3 dkg étcsoki
vajaskeksz (kb. 40 dkg) - durvára törve
csokiöntet (bolti)

A mascarponet a tejföllel és a porcukorral összekevertem (nem géppel!)
A tejszínt felvertem, majd azt is hozzáforgattam a mascarponés masszához. Ezt a kapott krémet kétfelé osztottam. Az egyik feléhez 2 db jó érett, villával összetört banánt kevertem. A másik felébe belereszeltem 5 db bocicukrot, és 3 kocka durvára vágott étcsokit kevertem még hozzá.
A poharak aljába tettem a tört vajaskekszből, erre raktam 3 karika banánt, utána a banános krém, erre csorgattam kevés csokiöntetet, megint kekszréteg, majd újabb 3 karika banán, jött rá a karamellás-csokis krém, erre is csorgattam kevés csokiöntetet, végül szórtam még a tetejére kevés kekszet. Hűtőben hagytam az ízeket összeérni (mindegyiket folpack fóliával letakartam, nehogy átvegye a szagokat a hűtőben).
ezt a kétféle Lidl-s kekszet használtam hozzá













2 megjegyzés: