2017. január 30., hétfő

Sörös-babos csirkeragu




















A recept Illéskrisz Konyhája blogról van.

Én 60 dkg csirkemellből csináltam, és mivel nem volt kukoricasör, így normál sört használtam. A végén én még pici kristálycukorral ízesítettem, mert eszembe jutott, hogy étcsokival is szokták ízesíteni némelyik húsos ragut,gondoltam, a kakaó mellé adok akkormég hozzá pici cukrot is.

--- Ahogy én csináltam:
60 dkg csirkemellfilé
3 duci gerezd fokhagyma
1 evőkanál paradicsomsűrítmény
2,5 dl sör (eredeti recpt szerint kukoricasör, nekemnem volt, így normál sört használtam)
1 lime leve
1 doboz vörösbabkonzerv
1 doboz kukoricakonzerv
1 kávéskanál kakaópor
kevés kristálycukor (kb. 1-2 kávéskanál) - ez az eredeti receptben nem szerepel, csak én adtam hozzá
csilipaprika ízlés szerint (én most 2 kicsi szárazat tettem bele)
só, frissen őrölt bors
kevés olaj

A csíkokra vágott csirkemellet sóztam, borsoztam, kevés olajon teflonserpenyőben magas hőfokon kissé átsütöttem, közben kevergettem. Utána kisebbre kapcsoltam, hozzáadtam a zúzott fokhagymát, majd felöntöttem a sörrel és lefedve kb, 10 percig pároltam. Hozzáadtam a paradicsomsűrítményt, lime levet, a lecsepegtetett konzervbabot és konzervkukoricát, kakaót, csilit, utánaízesítettem még, és hagytam kb. negyed órát főni. Itt ízesítettem én még a kristálycukorral.
Párolt rizzsel, petrezselyemzölddel megszórva tálaltam. A családnak ízlett, kissé savanykás volt a limetől.
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése