2018. január 18., csütörtök

Sajtos csirkemell






















Hozzávalók:
60 dkg csirkemellfilé
3 tojás
3 evőkanál burgonyakeményítő
3 evőkanál majonéz
20 dkg kemény sajt (az eredeti receptben eidam szerepelt, nekem gouda volt itthon)

frissen őrölt bors
provence fűszerkeverék (vagy ízlés szerint más fűszer)

A megmosott, papírtörlővel leitatott húst kis kockákra vágtam (kb. 1 cm-es).
Egy tálba ütöttem a tojásokat, hozzáadtam a burgonyakeményítőt, majonézt és jól összekevertem. Enyhén megsóztam (vigyázni kell a sózással, mert a sajt is sós), borsoztam, és 2-3 csipetnyi provence fűszerkeverékkel ízesítettem. Hozzákevertem a nagyobb lyukú reszelőn lereszelt sajtot, végül pedig a felkockázott csirkemellet is. Folpack fóliával letakartam és hűtőbe téve hagytam pácolódni (legalább pár órát).
Azután felhevített olajba a masszából nedves kézzel kicsit "ellapogatott szeleteket" tettem,és lassan mindkét oldalukon szép aranysárgára sütöttem. (Nekem 8 db lett belőle.)
Burgonyapürével és salátával tálaltam.
A recept innen, kicsit a mennyiségeken változtattam.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése